A sírjelekről...

„Ha tudni akarod, hogy egy nemzet mennyire becsüli meg múltját, nézd meg a temetőjét”.
-Széchenyi István-

Ősidők óta az ember a halottai számára külön helyet jelöl ki, és ezekre sírjeleket állít, mint halandóságának hírnökeit. A halottak városai, a temetők, az élők városainak tükörképe. Meglátszik benne, ha él a település, vagy ha haldoklik a sírok gondozottságán.
Ezek a sírjelek, mesélnek  a közösség hitvilágáról, kultúrájáról. A sírkövek anyaga, megmunkáltsága, ízlésessége, felirata  alapján hamar képet alkothatunk a lakosság múltjáról, nemzetiségi összetételéről, a város gazdasági helyzetéről.
 
Minden ember  egyedi és megismételhetetlen, ezért minden sírjelnek is sajátos karaktere kellene hogy legyen. Sajnos sok  sír azonban nem más mint sablonra vágott gyári termék. Hiányzik a síremlék, emlék része, ami közelebb vinné az élőt az elhunythoz,  és így főleg az idegenek részére jelentéktelen sírjellé silányul. Egy szépen megmunkált kopjafa, vagy egy sajátos formavilágú, díszítésű, kis méretű sírkő is lehet méltó emléke az elhunytnak.
A sírjelre rávésethetjük az elhunyt foglalkozását, vagy egy bibliai idézetet, ami máris személyesebbé teszi a sírjelt, és évszázadok múlva is beszél az élőkhöz.  Ne féljünk saját nemzetünk motívum világához nyúlni a sírjelek tervezgetésekor. Van nekünk is amiből meríteni, ne ráncigáljunk át a nyugati világból idegen elemeket, valamint figyeljünk arra is, hogy a sírkő stílusa találjon  a környezetébe.